A szobatársaim (akiknek még a nevüket sem tudom), elmentek valamerre, szóval egyedül készültem fel az esti vacsorára. Lezuhanyoztam, amikor pedig elővettem a ruhát, amit Raitotól kaptam csak ámultam és bámultam. Egy gyönyörű, rózsaszín estélyit húztam ki a ruhazsákból. Mellette volt egy doboz is, benne egy hozzá illő magas sarkú cipőben. Megnéztem, és mindkettő pont az én méretem volt. A 15 centis magas sarkúban eleinte majdnem elestem, hisz ennyire magas még sosem volt rajtam. De ha belegondolok, Raito még így is, több, mint egy fejjel magasabb nálam... Tényleg egy törpe vagyok...
Felvettem a ruhát, megcsináltam a hajam, sminkeltem az öltözékemnek megfelelően, majd mire észrevettem, Raito már megérkezett. Azonban én még nem voltam kész. Nem engedtem be, hanem megmondtam neki, hogy várjon a koli bejáratánál, megyek mindjárt. Még egy bő negyed órát készültem, majd mikor kiléptem az ajtón, ő csak elmosolyodott, és a kezét nyújtotta felém.
- Indulhatunk... Hime-sama? - kérdezte.
- Igen...
Ezzel megfogta a kezem, és egy limuzin felé vezetett. Kinyitották nekünk az ajtót, mi pedig beszálltunk, és elindultunk.
Pár perc múlva egy óriási ház... Ház? Inkább palota előtt álltunk meg. A kapu kinyílt, mi pedig behajtottunk az udvarra, ahol még közel egy kilométeres kövezett út vezetett a bejáratig. Akár a mesékben... Mindkét oldalunkon óriási kert terült el, az út szélét végig hatalmas, virágzó sakura fák borították, mely a szél miatt hullatták szirmaikat. Kiszálltunk, Raito ismét megfogta a kezemet, és a bejárat felé vezetett. Mielőtt kinyitotta volna az ajtót, komolyan a szemembe nézett, és megkérdezte.
- Készen állsz?
- Igen, készen.
- Biztos vagy benne? A szüleim nagyon kemény emberek. Előfordulhat, hogy megbántanak.
Remek. Jókor szólsz, mikor már még elmenekülni sem tudok... Ezt bár nem kötöttem az orrára, mintha belém látott volna, kuncogni kezdett, majd mosolyogva megszólalt.
- Ám biztos vagyok benne, hogy legalább annyira leszel nekik szimpatikus, mint amennyire én szeretlek téged. Szóval ne aggódj.
"Legalább annyira leszel nekik szimpatikus, mint amennyire én szeretlek téged." Nem hiszem el... Szeret engem...? Ez hihetetlen... Annyira... Annyira boldog vagyok, hogy úgy érzem, mentem megáll a szívem. Ezzel az egyetlen mondatával eloszlatta minden kétségemet. Mosolyogva bólintottam, majd csillogó szemekkel még hozzá tette.
- Gyönyörű vagy...
Majd mikor már épp válaszra nyitottam volna a számat, kinyitotta az ajtót, és behúzott rajta, ám ezzel sem tudta megakadályozni, hogy közöljem vele az erről alkotott véleményemet, odasúgtam neki.
- Legalább a szemembe ne hazudj - és ezt komolyan is gondoltam. Egyáltalán nem vagyok szép, ő mégis ilyeneket mond nekem. Bár meg kell hagyni, nagyon jó színész... Talán jobb színész, mint zenész... Már majdnem hittem neki...
Mikor válaszolni akart, egy nő jelent meg a folyosó végén, szintén gyönyörű estélyiben.
- Anya, ő itt Takahashi Lea. Lea, ő itt az anyám, Takaya Misaki.
- Örvendek a találkozásnak, Misaki-san.
- Ahogy én is. Raito, késtél. Gyertek, apád már vár.
Magas, modell alkatú, idősödő nő volt Raito anyja, komor, hideg, smaragdzöld szemekkel megáldva. Raito még aggódó szemekkel rám pillantott, majd követtük az anyját egy hosszú folyosón át az étkezőbe. Mire odaértünk, Raito anyja, apja, és egy fiatal lány (gondolom a húga) az asztal előtt álltak. Az apja szintén hideg tekintetű, magas (legalább 185 magas), izmos férfi volt. A lány pedig... Magas törékeny, és sértett tekintetű.
- Anya, Apa, Reena, Kisa, Nii-san... Ő itt Takahashi Lea. Lea, ő itt az anyám, Misaki-san, az apám Akio-san, a nővérem, Reena-san, akivel már találkoztál, a bácsikám, Ritsuo-san és a húgom, Kisa-chan.
- Nagyon örülök a találkozásnak.
- Mi is nagyon örülünk. Mindannyiunk közül én a legjobban. Boldog vagyok, hogy végre megismerhetem Raito-kun barátnőjét. Iszonyú sokat mesélt rólad, remélem tudod. Teljesen elcsavartad a fejét - szólalt meg elsőként Ritsuo-san. Mondanom sem kell, hogy bármennyire nem vagyok ilyen, erre a kijelentésére fülig pirultam.
- Na, de Nii-san! Nem ehetnénk végre?! - szólt közbe Raito.
- De igen.
A vacsora nagy része kínos csendben zajlott. Arról nem is beszélve, hogy úgy éreztem, Ritsuo-san, és Kisa-chan végig engem bámulnak. Mikor egy pillanatra felnéztem az ételről, igazam is lett. Rutsuo-san rám mosolygott, ellenben a húga csak felhúzta a szemöldökét és evett tovább. Meglepődtem, de ettől csak még jobban zavarban éreztem magam. A kínos csendet végül Akio-san erőtejes, csendet parancsoló hangja törte meg. Először egy kicsit fel is ugrottam az ijedtségtől, de a reakciókból ítélve Ritsuo-san kivételével más nem vette észre, ő is csak halkan nevetni kezdett.
- Szóval, Lea-chan. Ide jársz az egyetemre, zenei szakra csak úgy, mint a fiam, jól tudom?
- Igen, jól tudja. Gólyaként járok oda, idén kezdtem.
- Értem... Úgy tudom, játszol gitáron és zongorán.
- Igen. De mivel zongorázni nem volt lehetőségem, ezért az már nem igazán megy.
- Értem. Mesélj nekünk a családodról.
- Nos... Igazság szerint... A szüleim meghaltak egy autóbalesetben... 8 éves voltam, mikor egy részeg áthajtott a piros lámpán és frontálisan ütközött a szüleimmel...
- Kinél éltél mostanáig?
- 12 éves koromig árvaházban, aztán pedig egyedül.
- Olyan fiatalon tudtál gondoskodni magadról?
- Igen, mivel a szüleim... Rám hagyták a házat, és elég szép összegű pénzt is. Most pedig már dolgozom is, szóval...
- Hol dolgozol?
- Egy étteremben pincérként.
- Értem... Szűz vagy még?
- Apa, mégis miféle kérdés ez?!
- Te hallgass, fiam!
- Na de...
- Semmi de! Lea-chan, hallgatlak.
- Igen, uram, az vagyok.
- Hány kapcsolatod volt már eddig?
- 2.
- Hány éves voltál?
- Az első kapcsolatom 15 éves koromban volt, több, mint egy évig, a második pedig 17 éves koromban, az 8 hónapig tartott.
- Mennyi az a több mint egy év?
- Egy év, és 3 hónap, uram.
- Ez a 3. kapcsolatod, a fiammal?
- Igen, uram.
Lassan kezdtem úgy érezni magam, mint valami vallatáson... Nem tetszik ez nekem...
- Mik a szándékaid vele?
- Öhm... Milyen értelemben?
- Futó kapcsolat, szex, házasság, gyerek?
- Nem tud...
- És miért nem tudod? 18 éves vagy! Ilyenkor már komolyan el kell gondolkodnod a jövődet illetően!
- De...
- Semmi de! Látod, fiam? Erről beszéltem! Minaminak komoly elképzelései vannak a jövőt illetően! Jó családból származik. Hegedűn játszik, ami sokkal jobban illik egy hölgyhöz! Minami nem dolgozik, könyörgöm! Nem egyedül él, az isten szerelmére, gondolkozz már egy kicsit, fiam! Te egy előkelő családból származol! Szóba sem állhatsz ilyen félkegyelmű senkiházi gyerekével, mint akiktől ez a lá...
- Na most már elég, Akio! Mégis mi jogon mondasz ilyeneket róla?! Nem is ismered!
- Mert te talán ismered!
- Nem, nem ismerem, de látom hogy mennyire szeretik egymást Raitoval! És ez a legfontosabb! Nem az, hogy Raito választottja megfeleljen a te lehetetlen igényeidnek!
- Van olyan ember, aki képes rá!
- Persze, azaz idióta Minami, vagy ki, ugye?
- Igen, Wakayaba Minaminak hívják.
- Apa, kérlek! Minami... Minami egy utálatos, elkényeztetett senki! Gyűlölöm őt! - állt fel most már Raito is az asztaltól.
- Fiam, te ebbe ne szólj bele!
- Kérem, elég... - szólaltam meg halkan, könnyes szemekkel.
- Lea...
- Raito, ne... Kérlek... Uram, sajnálom, hogy csalódást okoztam önnek. Nem tehetek róla, hogy olyan körülmények között nevelkedtem ahogyan. Nem akartam, hogy a szüleim meghalljanak... Szerettem volna felszínen tartani a zongora tudásomat, de mivel minden fillérnek meg volt a helye, nem volt pénzem még egy zongorára is. Két dolog van, amit személyesen a szüleimtől kaptam. Ez - mutattam a nyakláncomra - és a gitárom. Semmi másom sincs tőlük, ami rájuk emlékeztetne. Nagyon sajnálom, hogy tönkretettem az estélyüket. Én most inkább elmegyek. Jó éjszakát! - mondtam, majd felálltam az asztaltól, és könnyektől csillogó szemmel indultam a kijárat felé, amikor hirtelen egy puffanást hallottam. Mintha valaki az asztalra ütött volna. Erre felkaptam a fejem és hátra fordultam.
- Elegem van! Apa, ezt nem hiszem el! Raito-niisan egyszer hoz haza egy gyönyörű, tehetséges, okos lányt, erre te elüldözöd! Hogy lehetsz ilyen?! GYŰLÖLLEK!!! - kiabálta Kisa-chan, majd sírva rohant felfelé a lépcsőn.
Remek... Sikerült tönkretennem egy békés családnak nem csak az estélyét, de az életüket is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése