9. fejezet - A meglepetések sora folytatódik

- Köszönöm, Rika... - mosolyodtam el, mikor láttam, hogy már majdnem sír.
- Nincs mit... - válaszolta, némi mosolyt erőltetve az arcára.
Pár perc néma, már-már kínos csend következett, amit azután én törtem meg.
- Miért csináljátok ezt...? Mi folyik itt?
- Hogy érted?
- Kisa onee-sannak akar szólítani, Ritsuo-san közölte velem, hogy mindenben segíteni fog, és most te is... Mi folyik itt?
- Nem tudom, miről besz...
- Rika! Tudom, hogy tudod, mire értem! Megkérdezem újra. Mi folyik itt?
- Hjaj... - sóhajtotta. - Rendben van, legyen. A nevem Takahashi Rika. 21 éves vagyok és a te... nővéred...
Erre a mondatra teljesen ledermedtem... A nővérem?! Dehát... Hogy lehet ez! Ő... Ő meghalt!
- Mi... De... Hogy... Rika... Ő... ő meghalt!
- Nem, nem haltam meg. Csak azt hitték, hogy meghaltam. A hullaházban derült ki, hogy még élek...
- De... Akkor mégis miért nem értesítettek?
- Én kértem, hogy ne tegyék.
- De... miért?
- Azért, mert normális életet akartam neked, és az mellettem nem lett volna. Nevelőszülőkhöz kerültem, és azt mondták, te is nevelőkhöz kerültél. Megnyugodtam, mert lehetőséged nyílt egy normális életre. Nem akartam tönkretenni. Akkor még nem tudtam volna gondoskodni rólad. Most pedig... Most pedig már nincs is szükséged rám...
- Ez nem igaz! 18 évem alatt végig családról álmodoztam... A régi családunkról... Anya, apa, te, és én... Sikerült eltemetnem magamban ezeket az önsajnálatot keltő érzéseket, aztán jött Raito... Majd a húga, Kisa... Aztán te... És a régi sebek ismét felszakadtak... Nem akarok senkinek sem gondot okozni... Senkinek... Épp ezért részben örültem is neki, hogy 12 éves korom óta egyedül élek, mert így tényleg senkinek sem voltam a terhére... De most jöttél te és...
- Lea, kérlek...
- Nem, Rika, nem! Nem akarom újra azt átélni, amit 10 évvel ezelőtt... Szörnyű volt... - mondtam, de a hangom elcsuklott, a szemembe pedig könnyek gyűltek, bármennyire is próbáltam uralkodni rajtuk.
- Lea... Nekem most mennem kell. Van egy kis dolgom, aztán visszajövök. Addig gondolkozz el az utóbbi másfél nap eseményein: Raito apja, nagybátyja, húga, és... én... Emlékezz: Sosem fogom hagyni, hogy mostantól akár csak egy percig is egyedül légy... Hugi... - mondta, majd gyengéd mosolyra húzta az ajkát.
Lassan haladt az ajtó felé, majd kinyitotta, de a zár kattanását már nem hallottam. Ezen meglepődve az ajtó felé fordultam, majd hirtelen elhomályosodott a látásom és leestem az ágyról. Elájultam...