1. fejezet - Az új egyetem

A nevem Takahashi Lea. A Seiyo Gimnáziumban végeztem, tavaly. Idén jelentkeztem a Tokiói Művészeti Egyetem zenei szakára. Óriási szerencsémre fel is vettek. Ma van az első napom, és nagyon izgulok… Remélem sikerül majd barátokat szereznem.
Amint átléptem az iskola kapuját, csak ámultam és bámultam. Hatalmas, tágas, és világos. Nekem pedig ez az iskola lesz az otthonom 4 éven át… Elképesztő. De sajnos annyira nézelődtem, hogy nem vettem észre a felém tartó embert, akit sikerült is felborítanom.
- Te jó ég, annyira sajnálom! Nem figyeltem eléggé, nem akartam! Gyere, segítek.
Elfogadta a felém nyújtott kezet, én pedig felhúztam, és segítettem összeszedni a cuccait.
- Ne haragudj, nem akartam.
- Ugyan, semmi baj, ne is törődj vele – mosolygott rám. – Amúgy Rika vagyok. Wakaba Rika. Zenei kar, harmadéves. És te?
- Ó, én Takahashi Lea vagyok. Szintén zenei kar, elsőéves.
- Szóval gólya… Üdv a suliban. Segítsek valamiben?
- Hát… Ami azt illeti, jó lenne. A kolit keresem.
- Ez esetben gyere velem.
Majd intett, hogy kövessem. Én pedig mellette haladtam. A kolit meglátva ugyanaz történt velem, mint nem sokkal korábban. Csak épp most nem szegény Rikát, hanem egy srácot borítottam fel majdnem. Egy iszonyú helyes srácot…
- Figyelj már az orrod elé! Istenem…
- Annyira sajnálom, nem akarta…
- HOZZÁ ne nyúlj! Inkább hagyj békén!
- Sajnálom…
- Ne sajnálkozz már, inkább hagyj békén! Idióta gólya…
- Lea, gyere. Itt nem tudsz mit tenni.
- Rendben, menjünk – szóltam végül.
Csendben haladtunk a szobám felé. Mikor beléptünk, az állam a földre zuhant. Akár egy 5 csillagos szálloda egy lakosztálya. Hatalmas, és tágas. Rengetek szekrénnyel, és hatalmas ágyakkal. Elképesztő…
- Takaya Raito. Idén fog diplomázni, szintén zenei szakos. Az egyetem szépfiúja, aki egyben egy bunkó.
- Tessék?
- A srác, akinek neki mentél.
- Ja, hogy az. Nem akartam fellökni.
- Tudom. És ő is tudja. Csak épp nem érdekli. Ne törődj vele. Van itt még bőven pasi, van miből válogatni. Ne bánkódj.
- Rendben…
- Na de nekem most mennem kell. Még nekem is el kell foglalnom a kollégiumi szobámat. Majd beszélünk. Szia, Lea. Örülök, hogy találkoztunk.
- Rendben, én is örülök. Szia,
Néztem, ahogy távolodik a folyosón.…
- Rika! – kiabáltam utána, mire ő megállt, és megfordult. – Köszönöm…
Erre mosolygott, intett, és tovább indult.
Valamiért úgy érzem, hogy remek év elé nézek…